Szegedi Tudományegyetem

A Szegedi Tudományegyetem a Dél-alföldi Régió, de egyben az egész ország egyik kimagasló jelentőségű felsőoktatási és tudományos kutatási központja. A különböző tudományterületeken elért számos oktatói, kutatói és hallgatói eredmény is hozzájárul ahhoz, hogy hazai és nemzetközi szinten egyaránt ismert és elismert az intézmény teljesítménye. Az egyetem 11 karán 68 egyetemi és 66 főiskolai szakon, 27 szakirányú továbbképzésen, 8 akkreditált iskolarendszerű felsőfokú szakképzésen és 17 doktori iskolában folyik az oktatás. Az egyetemi oktatás Szegeden 1921. október 10-én indult meg, amikor a Szegedi Tudományegyetem elődje, a Kolozsvári Egyetem a városba települt. Az egyetemnek jelenleg mintegy 30 ezer hallgatója és több mint 7 ezer dolgozója van. Büszkék vagyunk rá, hogy az Egyetemet a tudományos teljesítménye alapján, 2004 elején a világ egyetemei között a 201-250. helyre, az európai egyetemek között a 77. helyre rangsorolták – ezzel a Szegedi Tudományegyetem nemcsak a magyar, de a közép-európai intézmények között is az élre került.

www.u-szeged.hu